John Ronald Reuel Tolkien 1892. január 3-án született a dél-afrikai Bloemfontein városában. Édesapja, az eredetileg német bevándorló családból származó Arthur Reuel Tolkien és édesanyja, a midlands-i Mabel Suffield két évvel korábban költöztek Dél-Afrikába, ott is házasodtak össze. Arthur Tolkien banktisztviselő volt, és a dél-afrikai kiküldetéstől több lehetőséget, gyorsabb előmenetelt várt. Reményei be is igazolódtak, de az előrejutás ára sok munka és kevés pihenés volt, és bár J.R.R. egészségének nem kedvezett a dél-afrikai klíma, kevés remény volt rá, hogy a család visszatérjen Angliába.

J.R.R. Tolkien gyermekkorában szomorú, tragikus események követték egymást. Az első édesapja váratlan halála volt 1896. február 15-én, amikor Mabel két gyermekével, J.R.R.-el és öccsével, Hilaryval, éppen Angliában volt, a birminghami Suffield-rokonoknál. Sosem tértek vissza Dél-Afrikába; az ekkor mindössze négy éves J.R.R.-nek csak néhány ködös emlékképe maradt az egzotikus földrészről.

A család tehát kénytelen volt Angliában maradni, a Suffield-rokonok közelében, Birminghamben. Mabel gyakran kényszerült arra, hogy lakhelyet változtasson: különböző bérelt házak váltogatták egymást a család otthonaként. Először Birmingham külvárosainak határában, Sarehole Mill-nél éltek; az itteni idillikus természeti környezet erősen meghatározó szerepet játszott J.R.R. gondolatvilágában. Később, ahogy a gyerekek iskolába kezdtek járni, és a közlekedés gondot okozott, a család arra kényszerült, hogy beljebb költözzön a városba.

1900-ban J.R.R. anyja és nagynénje, May áttért a római katolikus hitre. Ez a fordulat váratlan és botrányos is volt az anglikán családban; ezután Mabel kevésbé számíthatott a rokonok segítségére. Szerencsére a Brimingham Oratórium templomában segítőkész és rokonszenves papokkal találkozott, akik lelki támaszon kívül ahogy tudták, segítették a kétgyermekes özvegyet. A katolikus hithez és egyházhoz való ragaszkodás Tolkien életének fontos és elmozdíthatatlan pontja volt; a vallását rendkívüli mértékben átélő író leveleiben csodálatos ékesszólással tesz tanúbizonyságot amellett, hogy a vallásos élmény nem csak életét, hanem irodalmi munkáját is nagyon erősen meghatározta.

J.R.R. alapfokú iskoláit a birminghami King Edward's Schoolban kezdte meg. Ez a jó nevű intézmény a város egyik legjobb iskolája volt. A klasszikus nyelveken (a kötelező latin és görög) kívül itt fordult érdeklődése a középkori nyelvek, az óangol és középangol, a gót, és az óészaki felé. Először csak fordításban, majd az eredeti nyelveken is olvasni kezdte a Beowulfot, Chaucert, a Sir Gawain és a Zöld Lovagot, az izlandi sagákat és az Eddákat. A finn és a walesi is nagy hatást tettek rá: a walesi nyelv hangzását mindig kiemelten csodálta, és a finn nyelv és a Kalevala jelentős szerepet játszott saját nyelveinek alakulásában, írásai formálásában. Saját nyelveit, a Qenyát (később Quenya) és a Gnomish-t (később Sindarin) is ennek a két nyelvnek a hangzásvilágára építette (a finnre a Quenyát, a walesire a Sindarint).

1904-ben derült ki, hogy Mabel Suffieldnél az akkoriban még gyógyíthatatlan cukorbetegségben szenved, amibe néhány hónappal később bele is halt. Ez a második csapás immár teljesen egyedül hagyta a 12 éves J.R.R.-t és Hilary-t. Gondviselőjük édesanyjuk gyóntatópapja, Francis Morgan atya lett; ő gondoskodott szállásukról, megélhetésükről, és természetesen taníttatásukról is. J.R.R. ekkor már a King Edward's tanulója volt, egyre határozottabb érdeklődéssel a nyelvek (különösen a középkori és korábbi nyelvek) irányában. Morgan atya gyámsága alatt folytatódott a költözködések sorozata; a két Tolkien-fiú újabb és újabb bérelt szobákba költözött, de az Oratórium továbbra is életük fontos pontja és sok tekintetben középpontja maradt. Egyik lakóhelyükön, Mrs. Faulkner panziójában ismerkedett meg a fiatal J.R.R. Edith Bratt-tel, a nála 3 évvel idősebb, szintén árva bérlővel. A J.R.R. és Edith hamar rájöttek, hogy nagyon jól megértik egymást, és hamarosan (Humphrey Carpenter megfogalmazásában) 'úgy döntöttek, hogy szerelmesek'. A kapcsolat azonban Morgan atya tudomására jutott, aki több ízben eltiltotta J.R.R.-t Edith-től. Tolkien feladata, mondta gondviselője, most a tanulás és jövendőbeli egzisztenciájának megalapozása: 21 éves kora után, mikor már nagykorú lesz és nem gondviselője felügyelete alatt, majd gondolhat a házasságra.

A tizenéves Tolkien továbbra is a nyelvek és a korai irodalmak, kultúrák, mitológiák iránt érdeklődött. Nyelvérzéke és tudása tanárai nagy örömére és sokszor elképedésére is vált. Már tinédzserként kiválóan ismerte a tudomány két 'hivatalos' nyelvét, a latint és a görögöt; a középangolt 'anyanyelvként értette', óangolul, óészakiul és gótul is korán elkezdett tanulni. A világ egyetlen gót nyelven írott verse J.R.R. Tolkien műve. A King Edward's elvégzése után, 1911-ben Oxfordba került; itt először klasszika-filológiát, 1913-tól pedig összehasonlító filológiát és angol irodalmat tanult.

Már Birminghamben, az iskolaévek alatt komoly és mély barátságokat alakított ki hasonlóan irodalmi érdeklődésű, keresztény beállítottságú diáktársaival. Christopher Wiseman, G.B. Smith, R.Q. Gilson és J.R.R. ekkor kezdtek össze-összejönni, hogy irodalomról, nyelvről, vallásról beszélgessenek; titokzatosan TCBS-nek nevezték társaságukat, ami pusztán a Tea Club and Barrovian Society takarta: a fiatalok teázás közben, sokszor a Barrow's áruház teázójában ülve beszélgettek. Ez a 'csoportosulási hajlam' egész életén végighúzódott, és olyan fontos részlete volt mindennapjainak, amely irodalmi műveire is nagy hatással volt.

Edith Bratt-tel 21. születésnapja után azonnal felvette a kapcsolatot, és 1916-ban össze is házasodtak (a következő években sorra születtek gyermekeik: John, Michael, Christopher, és Priscilla). Ekkor Tolkien már katonai kiképzését folytatta oxfordi tanulmányainak befejezése után; nem sokkal később az európai hadszíntér nyugati frontjára vezényelték. Részt vett a somme-i csatában, de a lövészárkokban hamarosan úgy megbetegedett, hogy a háború végéig különböző angliai állomáshelyeken lábadozott. Felépülése után visszatért Oxfordba, ahol az akkor készülő Oxford English Dictionary szerkesztőségében dolgozott, majd 1920-ban megpályázott egy állást a leedsi egyetemen. 4 év múlva már professzorrá nevezték ki Leedsben, ő azonban 1925-ben visszatért Oxfordba, tanulmányai helyszínére, ahol az óangol nyelv professzoraként tanított egészen 1959-es nyugdíjba vonulásáig.

A TCBS tagjait Tolkien mindig is közeli barátainak tekintette, és nagyon érzékenyen érintette, hogy Gilson és Smith a háborúban életüket vesztették. Leedsben azonban elkerülhetetlenül újabb csoport szerveződött köréje: ezúttal a hallgatókból és fiatal kollégákból álló Viking Klub, amelynek összejövetelein néhány korsó sör mellett tárgyalták meg az izlandi sagákat és énekeltek középkori nyelvekre tréfásan lefordított bordalokat, közismert modnókákat és saját költeményeiket (ezekből egy válogatás 1936-ban jelent meg, Songs for the Philologist címmel). Az oxfordi évek hozták meg aztán (egy Kólbítars nevő saga-olvasó kör után) a legnagyobb, legkreatívabb, és legjobban ismert csoport, az Inklings csapatának összegyűlését. Az eredetileg hallgatókat összefogó csoport célja az önképzés, az irodalmi és nyelvi kérdésekről való beszélgetés volt; a hallgatók azonban gyorsan kiestek belőle, és Tolkien, két másik kiemelkedően fontos társával együtt meghatározó alakká vált. C.S. Lewis (középkori és reneszánsz irodalomtörténész, ateistából lett protestáns teológus) és Charles Williams (az Oxford University Press munkatársa, író) a két legismertebb Inklings-alak; a körhöz azonban jelentősen többen tartoztak, olyanok is, mint Owen Barfield (irodalom- és kultúraelméleti írásai a mai napig befolyásosak), Nevill Coghill (Chaucer legsikeresebb modern angol fordítója), vagy Dorothy L. Sayers. Az Inklings alapvetően kreatív kör volt, ahol az irodalmi beszélgetésen, szövegolvasáson felül a résztvevők saját írásainak olvasása és véleményezése került az előtérbe. Lewis és Williams sok nagysikerű könyvének első hallgatói voltak a csoport tagjai; Tolkien is nekik olvasta fel részenként A Gyűrűk Urát.

Gyerekkori érdeklődése a nyelv iránt természetesen töretlenül élt benne egész életében. 'Saját nyelveit' már gyerekkorában elkezdte kidolgozni; az idő haladásával ezek aztán változtak, majd versekben 1914-től kezdtek feltünedezni különös történetek részleteivel, töredékeivel együtt. A TCBS bátorításra aztán folytatta a munkát, és a nyelvekhez háttérként 1917-ben, a háború alatt a fronton és a kórházakban elkezdett történeteket írni. Ahogy később egy levelében írta, a nyelv nem létezhet, fejlődhet és alakulhat saját kultúra és történelem, mitológia nélkül: ha pedig nyelvet akar kitalálni, szükségszerűen történeteket, kultúrát, mitológiát kell köré építsen. Történetei szakmájából, a középkori filológiából is táplálkoztak, és végül a kitalált világ kitalált történelme, teremtményei, nyelvei és kultúrája leváltak az eredeti elképzelésről, arról, hogy Anglia elveszett mitológiáját teremtsék meg újra. Tolkien rendkívül aktív és kreatív szerző volt; a Középföldéhez kapcsolódó szövegeken kívül sok kisebb novellát, történetet is írt, melyeket esetenként csak saját gyermekeinek szánt.

Bár nyelvészként számos színvonalas tudományos munkát is publikált (az ő és leedsi kollégája, E.V. Gordon nevéhez fűződik a Sir Gawain és a Zöld Lovag c. középangol románc mai napig is használt modern kiadása, és Tolkien írta a mindmáig legfontosabb cikket a Beowulfról), Tolkien hírét mégis azok az írásai alapozták meg, amelyeket először csak magának és gyermekeinek szánt. A Nagy-Britanniában 1937-ben megjelent The Hobbit c. könyv volt az első, amely Középfölde világát és a finoman, ötletesen és kreatívan beépített középkori irodalom- és kultúrtörténeti forrásokat megnyitotta az olvasók előtt.

A Hobbitot 17 év munka követte A Gyűrűk Urán, amelyet először a kiadó kérésére a Hobbit folytatásának szánt. Az új könyv végül 1954-55-ben jelent meg először, három kötetben. Sikere arra bátorította Tolkient, hogy visszatérjen a történet hátteréül szolgáló mitológiai történeketekhez, amelyeket 1917 óta csiszolgatott. 1959-ben visszavonult oxfordi állásából, és 1968-ban Edith-tel egy csendes tengerparti kisvárosba, Bournemouthba költöztek.

Edith 1971-ben történt halála után Tolkien visszaköltözött Oxfordba egykori kollégiuma (a Merton College) falai közé. A királynő 1972-ben Brit Birodalmi Érdemrendet (C.B.E.) adományozott neki, és az oxfordi egyetem is díszdoktorává avatta. 1973-ban hunyt el, 81 éves korában. Élete végéig dolgozott nagy vágyán, a 'Silmarillion' sajtó alá rendezésén; az élete során írt számtalan változatból egyetlen, összefüggő szöveget azonban sosem tudott összeállítani. Középfölde korábbi korainak történetét A Gyűrűk Ura fényében sokszor lehetetlennek bizonyult saját megelégedésére átírnia, így A szilmarilok csak Tolkien halála után, legkisebb fia, Christopher szerkesztésében jelenhetett meg. J.R.R. Tolkient feleségével, Edith-tel közös sírba temették, az oxfordi Wolvercote temető katolikus részlegében. Sírköveiken Edith neve mellett a 'Lúthien', az író neve mellett pedig a 'Beren' név áll. A Szilmarilok mitológiájából származó nevek sokat elmondanak kettőjük viszonyáról, életükről, és J.R.R. Tolkien művéről is.