George Harrison

George Harrison (Liverpool, Nagy-Britannia, 1943. február 24 - Los Angeles, USA, 2001. november 29.) népszerű brit zeneszerző, zenész, producer, aki leginkább a Beatles tagjaként ismert.

Harrison volt a Beatles szólógitárosa. A zenekar pályája során John Lennon és Paul McCartney voltak a fő dalszerzők; Harrison dalai közül csak egy vagy kettő került fel az albumokra. Ezek közül a leghíresebbek: "If I Needed Someone" (1965), "Taxman" (1966), "While My Guitar Gently Weeps" (1968), "Here Comes the Sun" és a "Something" (mindkettő 1969).

Harrison még a Beatles tagjaként kezdett érdeklődni az indiai zene és a hinduizmus iránt; ennek nyomán a nyugati társadalom is komoly érdeklődést tanúsított a keleti vallások, filozófiák és zene iránt. Később ez az érdeklődés Harrison magánéletének és zenéjének szerves részévé vált.

A Beatles 1970-es feloszlása után szólókarriert kezdett, váltakozó (néha egészen nagy) sikerrel. Legismertebb dalai ebből az időszakból: "My Sweet Lord" (1970), "Give Me Love (Give Me Peace on Earth)" (1973), "All Those Years Ago" (1981) és a "Got My Mind Set on You" (1987). Harrison szervezte az első nagyobb jótékonysági koncertet The Concert for Bangladesh címmel, amit 1971. augusztus 1-jén tartottak a new york-i Madison Square Gardenben. 2004-ben Harrisont a Rock and Roll Hall of Fame tagjává avatták.

Harrison filmproducerként is tevékenykedett, 1979-ben megalapította Handmade Films nevű vállalatát. A társaság segítségével elkészült filmek közé tartozik a Brian élete, az Időbanditák, a Withnail és én (Mi ketten címen is ismert) és a Mona Lisa. Harrison feltűnik Eric Idle Beatles-paródiájában, az All You Need is Cash-ben (ismertebb címén The Rutles).

Korai évek

George Harrison az angliai Liverpoolban született. A pontos időpont nem biztos: az anyakönyvi kivonat 1943. február 24-re, tíz perccel éjfél előttre teszi születését, bár ő február 25-én ünnepelte születésnapját. Második névként gyakran használta a Haroldot, pedig csak egy keresztneve volt. Harrison apját hívták Haroldnak.

Gyermekkorában az Arnold Grove 12 szám alatti házban lakott. Általános iskolába a Penny Lane közelébe járt, a Dovedale Infantsba. Később a Liverpool Institute for Boys (ma már Liverpool Institute for Performing Arts) nevű iskolába járt, szegény diákként, és diáktársai úgy emlékeztek rá, mint aki csendesen, egyedül ült a sarokban. Az 1950-es évek közepén ismerte meg Paul McCartneyt, aki ugyanebbe az iskolába járt, és George 1958 februárjában már az akkor Quarrymen nevű együttes szólógitárosa volt. Később nevet váltottak, és belőlük lett a Beatles.

1959-ben rövid ideig a Blacklers Stores-ban dolgozott mint villanyszerelő tanonc. A munka hasznára vált, a Beatlesből ő értett legjobban az erősítőkhöz és más berendezésekhez. Később saját stúdiót rendezett be Kinfaunsban, esheri házában. Itt ő és a Beatles is készített demofelvételeket.

Szerepe a Beatlesben

Harrison volt az első Beatle, aki Amerikában járt. 1963 szeptemberében meglátogatta Louise nevű nővérét, aki Illinoisban élt; a Beatles első fellépése az Ed Sullivan Showban csak öt hónappal később következett. Látogatása alatt gyakran ment el egy lemezboltba, ahol a Beatlesről érdeklődött. A tulajdonos még életében nem hallott a zenekarról. Amikor visszatért Angliába, azt mondta zenésztársainak, hogy elég nehéz dolguk lesz, ha meg akarják hódítani Amerikát.

A Beatlemánia idején gyakran mint a „Csendes Beatle” hivatkoztak rá visszahúzódó természete miatt és azért, mert a sajtótájékoztatókon szinte egy szót sem szólt. Inkább a különböző helyzeteket és az embereket vizsgálta. A Beatles tagjai közül leginkább őt érdekelték a zenekar pénzügyei, Brian Epsteinnel gyakran beszélt erről. Zenésztársaihoz hasonlóan neki is vannak nevezetes aranyköpései; amikor egy újságíró megkérdezte, hogy mit csinálnak két fellépés között a hotelszobáikban, Harrison azt felelte: „Korcsolyázunk”. Amikor arról kérdezték, mi a Beatles-frizura neve, csak annyit válaszolt: „Arthur”.

Első dalát, a "Don't Bother Me"-t 1963-ban írta, amikor beteg volt; saját szavai szereint azért, hogy lássa, hogy tud dalt írni. A dal a Beatles második, With the Beatles című albumán jelent meg 1963. november 22-én. 1964-ben az A Hard Day's Night című filmben is elhangzott. Legközelebb csak 1965-ben vettek fel dalokat Harrisontól: a Help! című albumon jelent meg az "I Need You" és a "You Like Me Too Much".

Harrison saját dalait mindig maga énekelte, de ezeken kívül a következőket is: a Please Please Me című albumról a "Chains" és a "Do You Want to Know a Secret?", a With the Beatles-ről a "Roll Over Beethoven" és a "Devil in Her Heart", az A Hard Day's Night-ról az "I'm Happy Just to Dance With You" és a Beatles for Sale-ről az "Everybody's Trying to Be My Baby" című dalokat.

Karrierjében fordulópontot jelentett az 1965-ös amerikai turné, mely során egy barátja, David Crosby, a Byrds egyik gitárosa és énekese bevezette az indiai klasszikus zenébe, és bemutatta Ravi Shankar szitárművésznek. Harrisont elbűvölte a hangszer és belemerült az indiai zenébe; Harrisonnak elévülhetetlen érdeme, hogy a nyugati társadlom megismerte a szitárt és India zenéjét.

A Beatles távol-keleti turnéján vett magának egy szitárt, és ő lett az első a nyugati könnyűzene történetében, aki használta ezt a hangszert, mégpedig a "Norwegian Wood (This Bird Has Flown)" című dalban, a Rubber Soul című albumon. Síkra szállt Shankar érdekében, és nagyrészt neki köszönhető, hogy a szitárművész fellépett az 1967 júniusában rendezett Monterey Nemzetközi Popfesztiválon. Shankar nem volt elragadtatva Harrison első indiai hatást mutató dalaitól, de életre szóló barátságot kötött vele. Ezután Harrison szitárleckéket vett Shankartól Indiában.

Harrison és John Lennon volt az első a Beatlesben, aki kipróbálta az LSD-t, 1965-ben, tudtuk nélkül, fogorvosuk londoni fogadásán. Harrison hamarosan rendszeresen fogyasztotta és lelkesen propagálta, bár később megtagadta használatát.

A magánéleti fordulópont a Help! című film forgatásán következett be: a Bahamákon egy hindu hívő mind a négy Beatle-nek adott egy könyvet, ami a reinkarnációról szólt. Harrison egyre inkább érdeklődött az indiai kultúra iránt, eközben pedig a hinduizmussal ismerkedett. 1966-ban, a Beatles utolsó (amerikai) turnéja és a Sgt. Pepper's Lonely Hearts Club Band felvételének kezdete között feleségével, Pattie Boyddal Indiába utazott. Itt behatóbban tanulmányozta a szitárt, több guruval találkozott és több szent helyet is felkeresett.

Furcsa módon épp feleségén keresztül ismerte meg (már Angliában) Maharishi Mahesh Yogit 1967-ben, aki a Beatles tagjait és feleségeiket bevezette a transzcendentális meditációba. 1968 februárjában mindannyian az indiai Rishikeshbe repültek, hogy a jógi segítségével meditáljanak. Ringo és Paul korábban hazatértek, de George és John áprilisig maradtak. Egy szóbeszéd terjedt, ami szerint a jógi a Beatles kíséretének nőtagjait zaklatta. Amikor John erről beszélt, épp George volt az, aki azt mondta, hogy igaz lehet. Áprilisban ők is visszatértek Londonba, de Harrison nem adta fel a hinduizmusban való hitét.

Közeli barátságba került Eric Claptonnal és az 1960-as évek végén „Badge” című számot, ami a Cream búcsúalbumán jelent meg, 1969-ben. Ez a szám volt az alapja a Beatles Abbey Road albumán megjelent „Here Comes the Sun”-nak, amit Clapton hátsó kertjében írt. Harrison 1966-ban feleségül vette Pattie Boydot; Clapton az 1960-as évek végén beleszeretett a nőbe, és viszonzatlan érzelmeit – köztudottan – a Derek & The Dominoes együttessel 1971-ben kiadott, csodálatos „Layla and Other Assorted Love Songs” albumba öntötte. Ám nem sokkal a megjelenés után Boyd elhagyta férjét, és 1979-ben végül feleségül ment Claptonhoz. Mindezek ellenére a két férfi barátsága töretlen maradt.

Ugyanez nem mondható el Harrison és Paul McCartney kapcsolatáról. A „White Album” felvételei alatt az állandó viták miatt Harrison többször is azzal fenyegetőzött, hogy elhagyja az együttest. A kettejük közötti nyilvánvaló feszültség jól látható a „Let It Be” film számos jelenetében, és ez odáig fajult, hogy ekkoriban Harrison rövid időre ki is lépett a Beatlesből.

Bár nem ő volt a zenekar elsődleges zeneszerzője (Lennon és McCartney írták a a hatalmas Beatles anyag legnagyobb részét), de az idők folyamán Harrison dalszerzői készsége sokat javult, és munkáival fokozatosan elnyerte társai és a közönség elismerését. Az 1960-as évek közepén Lennon és McCartney kezdte jobban elfogadni számait, bár későbbi nyilatkozata szerint mindig nehézségei voltak dalai felvételével, mert a többiek egy lemezre sosem engedtek be többet, mint egyet vagy kettőt. Emlékezetes Harrison számok ebből az érából az „If I Needed Someone”; „I Want To Tell You”; az indiai hatást mutató „Love You To”; a csípős „Taxman”, a sokat szidott „Within You, Without You”, ami pedig a világzene egyik alapítója, vagy a „While My Guitar Gently Weeps”, amit nagyban befolyásolt barátja, Roy Orbison zenéje, és egy másik barátja, Eric Clapton játszotta a gitárszólóját; és a „Piggies”, ami szerencsétlen módon később szerepet kapott Charles Manson gyilkossági ügyében.

A „Here comes the Sun” és a „Something” valószínűleg a két legjobb Beatles szerzeménye. Sőt, a „Something”-ot Harrison egyik legjobb dalának tarják, amelyet még Frank Sinatra is feldolgozott. Növekvő zeneszerzői termelékenysége párosítva a lemezre juttatás nehézségeivel azt eredményezte, hogy a zenekar karrierjének végére jelentős mennyiségű kiadatlan anyagot halmozott fel.

nyilvánítva.

Halála

George Los Angelesben halt meg, egy barátja otthonában 2001. november 29-én, 58 éves korában. A halál oka áttétes tüdőrák, amely megtámadta az agyat. Holttestét elégették, és bár a hírek szerint hamvait a Gangesz folyóba szórták, a ceremóniát nem az előre bejelentett időpontban hajtották végre, hanem a nyilvánosság kizárásával. Halála után családja a következő nyilatkozatot tette közzé:

„Úgy hagyta el a világot, ahogy élt: bízva Istenben, nem félve a halált, nyugalomban, családja és barátai körében. Gyakran mondogatta, hogy »minden várhat, csak Isten keresése és egymás szeretete nem«”.

Utolsó albumát, a Brainwashedot, mely 2002 novemberében jelent meg, Dhani Harrison és Jeff Lynne fejezte be. Halálának első évfrodulóján, a „Koncert George-ért” keretében a két még élő Beatle, Paul McCartney és Ringo Starr, és Harrison barátai a Royal Albert Hallban egy különleges emlékkoncerten tisztelegtek előtte, melynek bevételeit a „Material World Charitable Foundation” kapta. Ravi Shankar lánya, Anoushka Shankar Jeff Lynne-el közösen adta elő az „Inner Light”-ot, Clapton és Lynne az „I Want To Tell You”-t és az „If I Needed Someone”-t, ,Tom Petty and The Heartbreakers (Jools Hollanddal Sam Brownnal) a „Taxman”-t és az „I Need You”-t. Starr énekelte a „Photograph”-ot, a Monty Python (Michael Palin, Terry Jones, Eric Idle and Terry Gilliam) a „The Lumberjack Song”-ot, McCartney és Starr közösen a „For You Blue”-t. A finálén az összes előadó közösen énekelte a „Something”, a „While My Guitar Gently Weeps”, a „My Sweet Lord” (a billentyűknél Billy Prestonnal) és a „Wah-Wah” című Harrison-számokat.

George Harrison és Aaliyah Haughton történelmet írtak azzal, hogy ők eddig az egyetlen férfi ill. női előadó, aki posthumus került fel a brit slágerlisták élére. Aaliyah a „More than a Woman”-el 2002. január 13-án, George a „My Sweet Lord” új kiadásával 2002. január 20-án. Harrison 2004. március 15-én szólistaként is bekerült a Rock and Roll Hall of Fame-be.